2011. december 22., csütörtök

Sziasztok!

Újra jelentkezem. Tudom, hogy a filmes projektem megszakadt, de folytatni fogom, ezt megígérem. Addig azonban új munkáimból hoztam nektek, aminek  a kutyusom, Bence a főszereplője.

2011. november 26., szombat

A mai film amit hoztam az nem más, mint a Séta a múltban. Egy romantikus dráma, szép jelenetekkel. Nicholas Sparks:A leghosszabb út című regényéből készült a film. A regényt nem olvastam, de a film nagyon siratós. Én egyszerűen imádom.

2011. november 25., péntek

Péntek van és ez azt jelenti, hogy megint írnom kéne. Hogy fogok-e? Nem tudom. Egyenlőre megnézek még egy részt a Trónok harcából, és megcsinálom a karácsonyi ajándékot a két kis húgicámnak. A mai film amiről írok,  a Moulin Rouge. Egy romantikus musical,ami egy gyönyörű dráma is egyben. A legszebb film,amit valaha láttam. Remek szereposztás, lenyűgöző látvány. A két főszerepet Nicol Kidman és Ewan McGregor játsza. Azt hiszem Nicolt nem kell bemutatni senkinek, Ewan is ismert, ha más filmben nem is, a Star Warsban  biztosan mindenki látta. Egy másik filmjéről is beszélek majd később. Mindkét főszereplőnek csodás hangja van, a dalok lenyűgözőek. Baz Luhrmann remekműve, ami rengeteg díj mellett, két Oscart is kapott. 
Egy kurtizán és egy író  szerelme a századforduló Párizsában, keserédes történet, ami könnyet csal a szemekbe. Nem tudok választani a dalok közül, mert mindegyik gyönyörű. Nem hallhat meg senki úgy, hogy ne látta volna .

2011. november 24., csütörtök

Az az ötletem támadt, hogy minden nap elhozok egyet a kedvenc filmjeim közül. Bemutatom őket pár mondatban, majd a végén, amikor már kifogytam belőlük sorba állítom őket, vagy legalábbis megpróbálom rendszerezni.
Először is legyen a Pillangó-hatás.
"A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén."

Három film készült, én csak az elsőt láttam, de nem is akarom megnézni a másik kettőt. Nem hallottam jót róluk, meg a folytatásokkal úgy vagyok, hogy általában szarok. Ennél a filmnél nem is erőltetem, mert nagyon jó volt az első rész, nem akarom  gyenge utánzatokkal elrontani a rám gyakorolt hatását. Elég nehéz lenne elmondani a tartalmát, így azt meghagyom másoknak, ha valakit érdekel, úgy is utána fog nézni. Én ajánlom azoknak, akik szeretik az olyan filmeket, amiken el lehet gondolkodni. 

2011. november 23., szerda

időgép


 Az alsó kép 2 vagy 3 évvel ezelőtt készült, a többi viszonylag friss, azonban egytől egyig telefonnal készültek. Sajnos nem volt jó a fényképezőgépem, így rákényszerültem a telefon használatára. Hamarosan jó lesz a gépem, és akkor megpróbálom aktivizálni magam, és rendes képeket készíteni. Addig is töltök majd fel a régiekből. Hétvégén pedig újabb rész következik a regényből. =)

2011. november 19., szombat

Új fejezet és egy kép

 Volt egy álmom-második fejezet
Nehéz lenne megmondani miért tér vissza újra és újra az álmaimban ez a fagyos hajnal emléke. Az izgatottság, mint új keletű érzés, teljesen hatalmába kerített. Bizonyára éreztem már, de tény, hogy nem gyakran volt benne részem, és nem ennyire intenzíven.  Ha tehettem volna, órákig ott ücsörgök az ajtó előtt és csak engedem, hogy gátak nélkül hatalmába kerítsen az érzés. Végre velem is történt valami izgalmas, és nem voltam hajlandó ezt egyhamar magam mögött hagyni.  Újra látni akartam őket, hogy aztán tátott szájjal bámulhassam mennyire elegánsak. De ezzel együtt az is eszembe jutott, hogy ha találkoznánk valamelyikkőjükkel szemtől-szemben, valószínűleg ugyanúgy szégyelleném magam, és próbálnék elfutni, mint ahogy azt már egyszer megtettem.  Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megkérném Tildát, hogy vegyen nekem egy szép új ruhát, de még az ötlet gondolatától is kivert a víz.  Ezért hát elodáztam a gondolatot és bármennyire szépek is voltak, megpróbáltam kiverni a fejemből az elegáns családdal kapcsolatos emlékképeimet. Borzasztó volt máris visszacsöppeni a valóságba, de tudtam, ha nem teszem, rossz dolgok következnek. Mindig kikaptam Tildától, ha ábrándoztam munka helyett, ami gyakran előfordult.  De hát nyolcévesen az embert még a képzelete irányítja, és ebből nekem valljuk be a kelleténél több is jutott. Persze ez egyáltalán nem meglepő, mivel sokat voltam egyedül, mindig a képzeletembe menekültem. Ott nem voltak határok és emberek, akik megmondják mit és hogyan csináljak.  Vagy ha voltak is, kedvesen szóltak hozzám, lágyan, ahogy egy édesanya szól a gyermekéhez. Édes menedék volt, oltalmazó mentsvár.
Feljajdultam a fájdalomtól, ami a lábujjaimba belenyilallt. A megfagyott végtagok hosszú zsibbadás után tértek csak magukhoz. Mozgattam a lábfejeimet, fel, spiccbe, jobbra, és balra, majd megpróbáltam ráállni. Nehezen, de végül csak sikerült. Aztán pár perc múlva már könnyedén mozogtam és nekiálltam a házimunkának.  Volt bőven tennivaló. Kicsi lakásban laktunk, amiben  csupán egy hálószoba, egy konyha és egy WC volt. Kis folyosó kötötte őket össze. Volt még egy helység a lakásban. Egy apró kamra. Levegőtlen, fénytelen, komor. Ez volt az én szobám. Gyűlöltem, mert olyan volt, mint egy börtön. Rossz alvó voltam, abban a kis egérlyukban pedig kínszenvedés volt minden óra. Ha tehettem inkább kiszöktem és a konyhában vagy a fürdőben alakítottam ki egy zugot, ahol éjszakánként meghúzhattam magam. Egy darabig működött is a dolog. Megvártam, míg Tilda elaludt, majd nesztelenül kiosontam a helyre, amit aznap kiszemeltem. A fürdőszobában hihetetlenül párás és fullasztó volt a levegő, de ha a hold pocakja kikerekedett, élvezettel fürödtem a fényében. Olyan voltam, mint egy növény. Szükségem volt a fényre, különben csak vegetáltam. Télen hidegek voltak a helyiségek, az én „szobám” ilyen szempontból előnyös volt. Valamilyen csoda folytán egy konvektor is elhelyeztek benne, az egérrágta ágyam mellett. A kis lukacska hamar felmelegedett, és ilyenkor lehetett bármenyire hideg odakint én sosem fáztam, sőt gyakran még a pizsama is felesleges ruhadarabnak bizonyult. Azonban ha fény és meleg között kellett választanom, többnyire az elsőt választottam. Szerettem a világ színeit, és nyomasztott a szoba sötétje, így amikor csak tehettem, kiszöktem. Félelmetes érzés volt, de szabadnak éreztem magam általa. Azonban ennek is, mint minden apró boldogságnak a gyerekkorom során, hamar vége szakadt. Tilda egy reggelen hamarabb kelt fel, mint én. Rosszul aludt aznap éjjel, és nyúzottan kibotorkált a konyhába. Én akkor ezt a helyiséget választottam, mert melegebb volt a többinél (kivéve persze az egérlyuknyi szállásom, de azt a már említetett okokból kifolyólag, eszem ágába sem jutott használni).
 Nem volt sok játékom, viszont egy babához végtelenül ragaszkodtam. Rongyból volt, és minden igyekezetem ellenére nyomot hagyott rajta az idő. Pedig féltettem, soha nem raktam piszkos helyre, és bár mindenhova magammal cipeltem, nagyon ügyeltem rá, hogy tiszta maradjon. Mivel egyedül voltam a nap nagy részében, a babának öntöttem ki a szívemet, és folyton vele társalogtam. Kék ruhácskája volt és gomb szemei. Olyan szelíden nézett rám, ahogy egy kóbor kiskutyus néz a menhelyen, ha egy potenciális gazdajelöltet meglát. Luca baba a barátom volt. Az egyetlen barátom. Azon a bizonyos estén is őt szorongattam és úgy aludtam el, egy plédbe burkolózva a hideg kövön. Arra ébredtem, hogy gyomorszájon rúgnak. Felnyögtem a fájdalomtól és kábán Lucát szorongattam.
- Te meg mi a francot keresel itt? – Tilda volt az. Tekintete villámokat szórt felém. Nyolcéves voltam, egy rémült és magányos kislány. Nem jártam iskolába még, de azt tudtam, hogy ha felidegesítem, az rettenetesebb egy nyári dörgedelemnél, pedig nagy ellenségeim voltak a villámok és az volt az egyetlen alkalom, amikor örömmel behúzódtam az szellőzőnyílás nélküli szobába.
Még most is emlékszem a napra. Nem tudtam megszólalni. Száraz volt a szám és bambán rámeredtem. Ez volt a legrosszabb, mert tudta, hogy félek tőle, és csak erre várt. Belemarkolt a fekete hajamba és teljes erőből húzta. Összeszorítottam a fogaimat, hogy még véletlenül se sikítsak, de minden igyekezetem romba dőlt. Majd végül már nem is érdekelt, csak ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Ez még jobban feldühítette. Ekkor azonban olyasmi történt, amin igazán elképedtem. Elengedte a hajamat és kiment. A földön feküdtem, már szóltam egy szót sem.  Értetlenül tekintettem az ajtón kiszaladó selyemruhás, vörös hajzuhatag tulajdonosára. Nemsokára visszatért. Tekintetében olyan megvetés, harag és düh tükröződött, ami eddig ismeretlen volt előttem. Háta mögül egy hegyes fémet húzott elő. Kés volt. Borzongás futott végig a testemen, az izmaim engedetlenül remegni kezdtek.  Az első gondolatom az volt, hogy engem akar leszúrni vele, de sokkal rosszabbat tett. Kitépte Luca babát a karjaimból és beledöfte a kést, majd végighasította a hasát. A babával együtt a szívemet is kitépte. Addig a napig az a baba volt a mindenem, és úgy ragaszkodtam hozzá, ahogy egy édesanya a gyermekéhez. A vatta szanaszét hevert a kövön, az én gyönyörű Lucám pedig élettelenül feküdt. Eleredtek a könnyeim és végigfolytak az arcomon. Keservesen zokogtam, Luca engem nézett, mintha azt mondaná: Cserben hagytál! 
Aztán elment. Nem érdekelte miért aludtam a konyhában, nem érdekelte semmi.  Bosszút akart állni, és megtalálta a legjobb módot rá. Hogy miért? Nem tudtam, akkor még csak nem is sejtettem miért gyűlöl ennyire. Csupán annyit tudtam, hogy soha nem voltam még ennyire egyedül.

2011. november 18., péntek

Új elfoglaltság

Mostanában rákattantam a süthető gyurmából készült ékszerek készítésére. Egyszerűek és ötletesek. Azt hiszem mindenkinek megvan a karácsonyi ajándék. Remélem ők is annyira fognak örülni neki, mint én.

2011. november 17., csütörtök

Illegális boldogság

A cím azt hiszem megmagyarázza magát, de hogy az okot is tudjátok, elég, ha annyit mondok: megvan a jogsim! Hallgassátok szeretettel a dalt. Én beleszerettem !

2011. november 14., hétfő

Emlékek

Végre megkaptam a húgaimtól a képeket, amik a közös élményeinkből születtek. Nos, ez egy nyár végi napon , a mogyorósban készült, egy pókicáról. Én fényképeztem az ő gépükkel. Nem a legjobb a minőség, de én szeretem ezt a képet=) És akkor a megígért iromány:

Volt egy álmom-első fejezet



A köd annyira sűrű volt, hogy akár vágni is lehetett volna. Mint egy pókháló, úgy szőtte be a reggeli tájat. De nem is pókháló, inkább mintha az ég leköltözött volna hozzánk a Földre. Akkoriban dús, vastag szálú, fekete hajam volt. Este összecopfoztam, mire a rakoncátlan fürjeim úgy-ahogy kisimultak. Persze még távolról sem volt egyenesnek nevezhető, de mindenesetre én örömmel bámultam magam mosakodás után a tükörben. Olyan jó volt hasonlítani a többi gyerekre. A lépcsőházban lakó gyerekek haja ugyanis mind egyenes szálú volt, amit aztán az anyukájuk két oldalt befont. Panninak volt mindig a legszebb a frizurája. Gyakran viselt lófarkat, de parkettába is szívesen hordta a haját. Aztán mindig valamilyen színes masnival vagy szalaggal díszítette. Irigykedve néztem. Az én hajam rendszerint csak szabadon hintázott a fejemen. A lapockámig érhetett, de mivel csigákban felgöndörödött csak a vállamat súrolta.  Folyton a szemembe lógott. Nem voltak szalagjaim, vagy egyéb hajba tűzhető csecse-becsém, de még anyukám sem, aki copfba fésülte volna az elkóborolt tincseket.
Reggel nyolc óra volt, mikor kiléptem az ajtón. Friss volt a levegő és egyáltalán nem bántam már a ködöt. Egy ismeretlen autó motorjának hangja törte meg a hajnali csendet. Hétvége volt, a ház még ébredezett az éjszaka súlyából. A tejesedényt fülénél fogva a kilincsre akasztottam és odarohantam a korláthoz, hogy szemügyre vehessem a kocsiba ülőket. Egy kalapos férfi szállt ki először. Odarohant a hátsó ajtóhoz és kinyitotta. Egy hölgy jelent meg a ködben. Csak a prémet láttam a vállán, túl sűrű volt a köd. A nő vidáman felkacagott a férfi lovagiasságán és rögtön belekarolt. De volt még valaki az autóban. Ezen a késő őszi reggelen láttalak meg először. Ha azt mondanám szerelem volt első látásra, hazudnék. Akkor még nem gondoltam rád, túlságosan lekötötték érdeklődésemet a szüleid. Mint minden egészséges nyolcéves, én is kíváncsi voltam. Még ezen az áthatolhatatlan burkon keresztül is feltűnt a különbség. Az idegenek finom holmikat viseltek, amiknek az ára biztosan magasan meghaladta a lakók ruhájáét. Az itt élő gyerekek szüleinek volt jól fizető állásuk, de nem tellett nekik flancos holmikra. Én még tőlük is elütöttem. Tilda egyszerű fodrász volt, ami nem jelentett valami nagy pénzforrást. Csak később tudtam meg, hogy megboldogult nagymamám örökségéből fizettük a lakbért, a rezsit és az egyéb költségeket. Nem gondoltam ebbe bele, természetesen akkor még. Csak azt láttam, hogy nem szívesen játszanak velem a korombeli gyerekek. Sőt, a felnőttek is igyekeztek levegőnek nézni és tudomást sem venni rólam. Sokszor láttam, hogy a szomszédok meglátogatták egymást hétvégenként. Hozzánk soha nem jött senki és mi sem mentünk máshoz.
A sofőr kiszállt, majd felnyitotta a csomagtartót. Három, méretes koffert húzott elő belőle. Alacsony ember volt, a háta meggörnyedt az üléssel eltöltött évek súlya alatt. Megpödörte a bajszát, láthatóan várt valamire. A kalapos férfi sóhajtott, majd egy bankjegyet húzott elő a tárcájából és a sofőr kezébe nyomta. A kesztyűje miatt nehezen ment a művelet, de aztán csak sikerült előhalászni valahogy a bankjegyet. Akkor döbbentem rá, mennyire hideg van. Végig futott testem a nyirkos szél, most már vacogtam. Rongyos inget viseltem, ami ráadásul nagy is volt rám. A nadrágom valamivel jobban védett az időjárás viszontagságaitól, de a sok viseléstől már az is kikopott néhány helyen. A lábaimra bámultam. Nem volt rajtam zokni. Próbáltam megmozdítani a nagyujjamat, de érzéketlenné vált és megdermedt. Belekapaszkodtam a korlátba, hogy a cselekvést a másik lábamon is elvégezzem, de az is hasonlóképp viselkedett. Meg akartam fordulni, hogy beszaladjak a lakásba. Csak akkor döbbentem rá, hogy a kocsi régen elhajtott, a család pedig felém tartott. A nő cipője ütemesen dobogott. Kipp-kopp-kipp-kopp. Nyeltem egyet. Túl messze merészkedtem a lakásunktól. Nem akartam, hogy észrevegyenek, hogy meglássanak így, ennyire lerongyolódva. Szégyelltem magam. A különbség közöttünk akkora volt, mint egy koldus és egy király között. Kétségbeesetten szorítottam a korlátot és imádkoztam egy apró csodára várva, ami megkímél egy kínos szituációtól. De a csoda csak nem jött, és úgy látszott Istent is hidegen hagyja a sorsom e pillanatban. Aztán motorhangot hallottam, a taxi visszajött. A lámpái sárgán világítottak a ködben. A hölgy izgatottan visszafutott a kocsi elé.
- Asszonyom! Az autóban hagyta a kesztyűjét- a sofőr nyugodtan beszélt, és közben egyszer sem nézett a nő szemébe. Az valamit válaszolhatott rá, de én már semmit sem hallottam, csakis a torkomban dobogó szívemet. Megfordultam a tengelyem körül és örült tempóban rohantam a házunk ajtaja felé. Egy ökörnyál keresztezte utamat, amibe belegabalyodtam és a vékony fonal az arcomra tapadt. Furcsa, bársonyos érzés volt, ugyanakkor zavaró is. Nem törődtem vele, ijedtemben még a tejesedényt is levertem a kilincsről, ami aztán nagy csattanással a földön landolt. Nem érdekelt már más, csak a házból áradó meleg biztonságot nyújtó oltalma. Ahogy átléptem a küszöböt, a megkönnyebbüléstől még a könnyem is kicsordult. Érzetem a friss levegőt, ahogy az ajtó becsukódott. Jeges csókjával végigsimította az arcomat, amin még mindig ott csüngött a pókháló. Valami hihetetlen, eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába a történtek miatt . Azt hiszem izgatott voltam.

2011. november 8., kedd

Újra itt!

Kis szünet után újra ellátogatok ide:) Ma rájöttem, hogy van már egy oldal ahol a képeim szerepelnek, csak istentelenül régen csináltam, ennek következtében meg is feledkeztem a létezéséről. http://zsebimama.tumblr.com/ Böngésszétek, régi képeket találtok rajta:)

A regényem első fejezetét is hamarosan publikálom! Volt egy álmom, ez lesz a címe. Most pedig egy kép........vagy talán kettő.......

2011. november 3., csütörtök

Kulturális bukfenc


Ezúttal nem képet töltök fel, hanem egy érdekes történetet mesélek. Régóta szerettem volna megnézni A Rebecca című musicalt. Sajnos még nem volt rá alkalmam, de mikor láttam belőle egy részletet a neten( amit balga módon megnéztem, hiszen így kilőve annak az esélyét, hogy élvezni fogom, ha egyszer színpadon is megtekinthetem) nagyon megtetszett. Utána olvastam, és nagy örömmel nyugtáztam, hogy ez nem más, mint egy könyv adaptáció. Nagy nehézségek árán meg is találtam a könyvtárba és gyakorlatilag két nap alatt kiolvastam a közel 550 oldalas művet. Mindenkinek ajánlom, talán az Elfújta a szél óta nem olvastam ennyire jó könyvet. Daphne du Maurier írta és "A Manderley-ház asszonya" címmel adták ki. Aztán megnéztem ma este a film változatot, ami már csak azért is érdekes, mert Alfred Hitchcock rendezte. Érdemes tehát minden feldolgozást megnézni, de akár az eredeti művet is a kezünkbe venni, mert felejthetetlen élményt nyújt a nagyszerű történet.

Jó reggelt!

Nos, itt vagyok újra! Még egy képet megosztok a gyűjteményből. A levél Keresztapámtól van és csak az írása miatt használtam fel. Remélem nem haragszik meg érte.

2011. november 2., szerda

Ősz

Lassan búcsúzkodunk az ősztől. De azért emlékezünk a szép perceire:)

Kincslelés



Tegnap a padlón hasalva tanultam. És mit találtam? A kártyaolvasómat, amit hónapok óta keresek. Bizony! Be volt csúszva a gépház alá. Még ilyet! Fortyogtam is, meg nevettem is. Most már leginkább örülök, mert fel tudtam rakni a régi képeimet. Fogadjátok őket sok-sok szeretettel:) Folytatás következik:)

Helló világ!!!!

Nos, itt lennék, én lennék.
Régóta szerettem volna a képeimnek egy helyet. Ide fogom ezentúl feltölteni őket, talán beválik. Ne számítsatok tőlem nagy dolgokra, ahogy fent említettem, még csak a szárnyaimat bontogatom. Persze azért vigyázva, nehogy eltörjenek. Nem írnék bemutatkozás, még egyenlőre biztosan nem legalábbis. A képek, amiket feltöltök nagyon kezdetlegesek, de szívből jönnek. Sajnos nincsen jó gépem és objektíveim, amivel jobbakat készíthetnék. Talán néhány novellát vagy regényrészletet is közlök majd, remélve, hogy olvassa valaki. Köszönöm a figyelmet:)
Zsebi